költségvetés 2022

Varga Mihály ágazati extraprofitokról és költségvetési deficitstopról beszélt

2022. május 19. 12:22 | Portfolio

Varga Mihály ágazati extraprofitokról és költségvetési deficitstopról beszélt

Csütörtök reggel megkezdődött Varga Mihály régi-új pénzügyminiszter meghallgatása a Költségvetési Bizottságban. A tárcavezető Izer Norbert és Banai Péter államtitkárok társaságában beszél a Parlamentben. Már meghallgatása elején jelezte: szükség van az idei költségvetés korrekciójára két okból kifolyólag. Közben pedig halad a minisztérium a 2023-as költségvetés tervezésével. Az is eldőlt, hogy a hiánycélokat nem módosítja a kormány: idén 4,9%-os GDP-arányos deficitet céloz, jövőre ezt 3,5%-ra tervezi csökkenteni. Konkrétumokat és részleteket nem mondott a miniszterjelölt az első meghallgatásán arra vonatkozóan, hogy hogyan éri el a költségvetési hiánycélt idén, viszont egy fontos szempontot említett kérdésre válaszolva: vannak olyan ágazatok, ahol most a különböző krízishelyzetek miatt extraprofit keletkezik, erre érdemes lehet - nemzetközi felvetésekkel összhangban - többletadót kivetni. A kulcsszó itt a windfall tax. Második bizottsági meghallgatásán viszont már kiderült, hogy az állami beruházási és működési kiadások is csökkenhetnek a hiánycél elérése érdekében.

Jön az ötödik Orbán-kormány és már most nagy dolgokra készül

2022. május 12. 06:07 | Csiki Gergely

Jön az ötödik Orbán-kormány és már most nagy dolgokra készül

Már látni az Orbán Viktor által vezetett ötödik kormány szerkezetét, minisztereit és ebből arra is lehet következtetni, hogy mely kormánytagokhoz fog tartozni a gazdaságpolitika meghatározása. Az már most kijelenthető, hogy nem lesz könnyű dolguk, mivel feladataik között a költségvetés rendbetétele kell legyen az első helyen. Bemutatjuk, hogy milyen opciói lehetnek a kormánynak, amikor a költségvetési kiigazítás tartalmát állítja össze, és miért kell igyekeznie.

Bajban van a magyar költségvetés - De mégis mekkora a probléma?

2022. május 09. 16:59 | Portfolio

Bajban van a magyar költségvetés - De mégis mekkora a probléma?

Az elmúlt három év áprilisi költségvetési adata fényében enyhe meglepetés a jelentős idei negyedik havi deficit a költségvetésben. Minden jel arra mutat, hogy szükség van kiigazításra az idei költségvetésben - értékelte a friss büdzséadatokat kommentárjában Virovácz Péter, az ING Bank szenior közgazdásza, aki arra is becslést adott, mekkorát kell lépnie az új kormánynak.

Nincs megállás, ismét hatalmas lett a költségvetési deficit

2022. május 09. 11:07 | Csiki Gergely

Nincs megállás, ismét hatalmas lett a költségvetési deficit

Az első négy hónapban már az éves pénzforgalmi hiányterv 83%-a teljesült, ugyanis áprilisban ismét jelentős, 326 milliárd forintos lyuk alakult ki a költségvetésben. Egyre inkább úgy tűnik, jelentős elszállásban lesz a költségvetési hiány, ha a kormány nem hoz pótlólagos intézkedéseket és minél később dönt ezekről, annál nehezebb lesz helyretenni büdzsé egyensúlyát.

Már a Költségvetési Tanács is azt mondja, hogy az új kormánynak nagy feladata lesz

2022. április 21. 17:56 | Portfolio

Már a Költségvetési Tanács is azt mondja, hogy az új kormánynak nagy feladata lesz

Csütörtökön kiadta véleményét a 2021-es költségvetés végrehajtásáról és az államadósság alakulásáról a Költségvetési Tanács, és arra a következtetésre jutott a Kovács Árpád vezette testület, hogy a 2021. évi költségvetési gazdálkodás összességében megfelelő hátteret biztosított a koronavírus-járvány teremtette rendkívüli helyzet kezelésére, a gazdaság növekedési pályára történő visszaállítására. Ez különösen fontos a KT szerint a mostani háborús környezetben, amikor értékelése szerint a magyar GDP és az infláció is változni fog az orosz-ukrán fejlemények és a szankciók hatására. Mindezek mellett azt is megjegyzi ugyanakkor, hogy a kormánynak a bevételeket és a kiadásokat az új helyzethez kell igazítania.

Megszorítás vagy nem megszorítás? Hamarosan kiderül, mi vár Magyarországra

2022. április 13. 15:00 | Portfolio

Megszorítás vagy nem megszorítás? Hamarosan kiderül, mi vár Magyarországra

A választások előtti kiköltekezés megpecsételte az idei költségvetés egyenlegét, az első negyedéves hiányszám soha nem látott magasságokban van, közben a költségvetés stabilitását újabb tényezők veszélyeztetik. Egy ilyen helyzetben merül fel a kérdés, hogy mit tehet és mire készül a kormány. Erről beszélgetett a Portfolio heti podcastjéban Orosz Márton, a műsor házigazdája Beke Károllyal, lapunk Makro rovatának elemzőjével és Csiki Gergellyel, a Portfolio lapigazgatójával.

Micsoda?! Megszorítások jönnek Magyarországon?

2022. április 13. 06:06 | Csiki Gergely

Micsoda?! Megszorítások jönnek Magyarországon?

A kormány határozott jelzései, az elemzők feltételezései és az első negyedéves költségvetési hiányadatok alapján egyre erősebbek azok a várakozások, miszerint a gazdaságpolitikának hamarosan költségvetést stabilizáló intézkedéseket kell hoznia, mert kiigazítási kényszerbe került. Az elmúlt hónapok óriási kiköltekezése, valamint a költségvetést meghatározó külső körülmények látványos megváltozása miatt ez nem is lenne meglepő. A költségvetés kilátásait bemutató kétrészes cikksorozatunk második írásában bemutatjuk, hogy miért nem pánikol a kormány miközben százmilliárd forintos tételek repkednek, milyen egyenlegjavító lépések jöhetnek szóba, azokat miért nem lehet minden esetben megszorításoknak nevezni és miért nem ismétlődhet meg teljes egészében a 10 évvel ezelőtti múlt.

Szja-visszatérítés: friss adatok jöttek, érdekes folyamatot látunk

2022. április 11. 09:56 | Portfolio

Szja-visszatérítés: friss adatok jöttek, érdekes folyamatot látunk

Eddig több mint 162 ezer olyan a gyermeket nevelő szülő nyújtotta be adóbevallását, akinek jár a családi adóvisszatérítés. Az érintettek összességében már mintegy 50 milliárd forintnyi adót igényeltek vissza - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.

Harapófogóba került az új kormány a deficit miatt

2022. április 10. 06:10 | Portfolio

Harapófogóba került az új kormány a deficit miatt

Jelentős elszállásban van a 2022-es költségvetés: a februári rendkívüli méretű deficit után márciusban még tovább romlott a helyzet. Ezért egyre több elemző vélekedik úgy, hogy elkerülhetetlen lesz a büdzsé kiigazítása. Már csak az a kérdés, hogy a kormány ezt a hiánycél módosításával és/vagy adóbevétel-növeléssel oldja-e meg.

Ekkora a baj? Hatalmas már az idei költségvetési hiány

2022. április 08. 13:43 | Portfolio

Ekkora a baj? Hatalmas már az idei költségvetési hiány

A Pénzügyminisztérium előzetes gyorstájékoztatója szerint márciusban 875 milliárd forintos mínusz alakult ki a költségvetésben. Ilyen méretű harmadik havi hiányra még sosem volt példa. Ezzel az első negyedévben összejött az egész éves hiányterv háromnegyede. Nagyon elkerülhetetlennek tűnik a költségvetés kiigazítása. Ez lehet az ötödik Orbán-kormány első komolyabb feladata.

Megvan, mi lesz az új magyar kormány legnagyobb feladata

2022. április 03. 09:55 | Portfolio

Megvan, mi lesz az új magyar kormány legnagyobb feladata

A várakozásoknál jobb helyzetben volt a költségvetés 2021-ben a bevételek gyors növekedésének köszönhetően - állapítják meg az OTP Bank elemzői friss anyagukban a kormányzati szektor adatok pénteki megjelenését követően. A magas energiaárak, az emelkedő kamatok és a lassuló gazdasági növekedés azonban új helyzetet teremtenek a magyar költségvetésben, amely alapján a közgazdászok az idei második félévben költségvetési kiigazítást vetítenek előre, az igazi feketeleves viszont 2023-ban jöhet el. Ez alapján tehát már most azonosítható, hogy a vasárnapi parlamenti választásokat követően felálló új kormánynak már szinte azonnal komoly kihívásokkal kell szembenéznie.

Beüt a háború hatása: úgy tűnik, a kormány lefelezi növekedési prognózisát

2022. március 31. 12:51 | MTI, Portfolio

Beüt a háború hatása: úgy tűnik, a kormány lefelezi növekedési prognózisát

A háború miatti szankciók negatív hatásokat fejtenek ki mind az európai, mind pedig a magyar gazdaságra, a tavalyi, több mint 7 százalékos gyarapodás után az idén is 3-4 százalékkal bővülhet a hazai GDP - mondta Varga Mihály a Figyelő hetilapban csütörtökön megjelent interjúban. Pár hónap alatt tehát lefeleződött a kormány idei évi növekedési előrejelzése.

Ennyire súlyos a helyzet? - A kormány már a költségvetés kiigazítását készíti elő

2022. március 29. 11:48 | Csiki Gergely

Ennyire súlyos a helyzet? - A kormány már a költségvetés kiigazítását készíti elő

Még drágább lesz a rezsicsökkentés címmel jelent meg anyag a keddi Világgazdaságban. A napilapnak egy név nélkül nyilatkozó, a kormányzat fiskális politikájára rálátó forrás arról beszélt, hogy megváltozott a makrogazdasági környezet, ez pedig hatással van az idei büdzsére, de van mozgástér a költségvetésben, elsődlegesen a beruházások tekintetében. A cikk üzenete gyakorlatilag felér egy beismeréssel és megerősíti az elmúlt hetek piaci várakozásait is: a választások után jelentős költségvetési kiigazításra van szükség, miután a parlamenti választások előtt és érdekében a kormány elengedte a gyeplőt és a háború is jelentősen közrejátszik.

Plusz pénzt kap a Magyar Honvédség

2022. március 24. 10:54 | Portfolio

Plusz pénzt kap a Magyar Honvédség

A Magyar Közlöny szerda esti számában megjelent határozatával több költségvetési átcsoportosítást is végrehajtott a kormány. Ennek lényeges pontja, hogy közel 15 milliárd forintnyi plusz forrást kap a honvédség.

A magyar költségvetés is megborulhat az orosz-ukrán háború és a szankciók miatt

2022. március 08. 13:00 | Csiki Gergely

A magyar költségvetés is megborulhat az orosz-ukrán háború és a szankciók miatt

Az orosz-ukrán háború, valamint a nyugati államok arra adott Oroszország elleni szankciósorozata nyomán néhány nap alatt nagyot változtak a magyar gazdaság kilátásai is. Az elemzők és a piaci szereplők is elkezdték elővenni a pesszimista forgatókönyveket a 2022-es évre: az eddig tervezettnél alacsonyabb GDP-növekedés, tartósan magasabb infláció, magasabb kamatok, gyengébb forintárfolyam, elszálló energiaárak. Összességében ez egy olyan mix, ami akár a költségvetés ambiciózus 4,9%-os hiánycélját is könnyen szétfeszítheti. Kérdés, hogy a romló folyamatokat látva meddig tarthat ki a fiskális politika "stratégiai nyugalma", az idei büdzsé ugyanis nincs nagy tartalékokkal elkényeztetve és a mozgástér is folyamatosan szűkül. Főleg a kedd reggel megjelent friss államháztartási helyzetkép fényében.

Kritikus fontosságú dokumentumot nem hoz nyilvánosságra a kormány

2021. december 28. 23:55 | Csiki Gergely

Kritikus fontosságú dokumentumot nem hoz nyilvánosságra a kormány

A kormány 2021 végén sem tesz eleget az Államháztartásról szóló törvényben előírt egyik kötelezettségének, mivel a kedd este megjelent közlönyben található kormányrendelettel mentesíti magát ez alól. Nevezetesen: nem fogja nyilvánosságra hozni egyedi határozatában december 31-ig a következő 3 évre vonatkozó költségvetési-, valamint államadósság-kitekintését. Pedig pont most lenne nagyon fontos látni ezeket a számokat, a 2022-es költségvetés ugyanis a nyár óta hozott új lépések nyomán gyakorlatilag már nem létezik, csak papíron.

Megvan, hol farag le a kormány 755 milliárd forintot jövőre - Egy része egyelőre csak ígéret

2021. december 23. 06:44 | Csiki Gergely

Megvan, hol farag le a kormány 755 milliárd forintot jövőre - Egy része egyelőre csak ígéret

A Pénzügyminisztérium szerda esti közleménye után nem sokkal a közlönyben meg is jelent a kormány határozata, hogy a 2022-es költségvetésben hol húzza szorosabbra a nadrágszíjat a kabinet annak érdekében, hogy legalább (!) 755 milliárd forintnyi kiadást megspóroljon. Konkrétan 17 költségvetési sort érint a kiadáscsökkentési intézkedés, ami meglehetősen magas szám és - ha csak átmenetileg is, de - több területet érzékenyen érinthet, például az Egészséges Budapest Program teljes jövő évi keretét elvette most a kormány. A határozat másik érdekes része, hogy 150 milliárd forintnyi döntés még hiányzik, egyelőre még csak ígéret formájában van jelen a jövő évi, amúgy is teljesen átszabott büdzsében.

Részletes keresés